2015. május 30., szombat

MyHistro - idővonal térképpel

Legújabb felfedezésem a myHistro idővonal térkép. Egy korábbi bejegyzésben már említettem, hogy gyerekként nehéznek találtam a történelmet, mert nem tudtam, mi hol játszódott, nem láttam át, hogyan mozognak az országhatárok, ezért is csillan fel a szemem egy-egy ilyen drágakőtől. MyHistro egy olyan ingyenes szolgáltatás, ahol idővonalat és térképet mozgathatunk egyszerre.
A Gmail fiókunkkal bejelentkezhetünk, ha szeretnénk magunk is idővonalat készíteni, a példákat pedig bejelentkezés nélkül is láthatjuk, habár a legtöbb térkép angolul van.
Kísérletként én a francia forradalom történéseit választottam.
Első lépésként a program megmutatja az összes eseményt, ami a térkép idővonalon található ezzel is egy összegzést adva az eseményekről.
 Minden esemény megjelenik a nagy térképen. A rövid szövegre kattintva megjelenik a teljes magyarázat, és a hozzá tartozó hozzászólások (a hozzászólásokat a idővonal térkép építője engedélyezheti és eltávolíthatja.)
 A program 4 fontos részre osztja a képernyőt. Az oldal legtetején láthatjuk az idővonalat. A bal oldalon láthatjuk a közeli térképet (a térkép készítője megszabhatja, hogy milyen közeli és milyen típusú térkép látható). A jobb oldalon felül egy másik térképet láthatunk, ami ugyanazon helyszín egy távolabbi verzióját mutatja. A jobb oldalon alul láthatjuk a térkép idővonal készítőjét, a hozzászólásokat, és hogy milyen verzióban menthető el (készíthetünk rövid dolgozatot is!), vagy illeszthető be.
Amikor építjük az idővonal térképet, ugyanerre információkra kérdez rá a program. Meg kell jelölnünk, hogy mikor mi történt, hozzá kell adnunk egy hosszabb magyarázatot, képet, és mindezekből egy eseményláncot alkothatunk.
Használható: webböngésző segítségével (okostelefon, számítógép, tablet etc), és Apple alkalmazásként.
Miért ajánlom? 
Ezzel az eszközzel a diákok és tanárok is egyszerűen összefoglalhatnak és rendszerezhetnek eseményeket, téma kezdetén, ahogy haladnak a témával és a végén. Legyen ez történelem, irodalom vagy egyéb más tantárgy, téma, ahol eseményekről és földrajzi helyekről beszélünk..
Mikor? Adatok rendszerezéseként. Az első évben kiadhatjuk feladatként a diákoknak, hogy készítsenek egyet, és a következő években használhatjuk. :)
Hasonló szoftverek: HSTRY



2015. május 28., csütörtök

Tagul - szófelhő gyorsan

Tagullal gyorsan és egyszerűen készíthetünk szófelhőket. A szavakat feltölthetjük vagy begépelhetjük.

Kiválaszthatjuk a szavak méretét, betűtípusát, a szavak elhelyezkedésének szögét.

A Shapes menüpont alatt kiválasztjuk, hogy milyen formába rendeződjön a szófelhő. Te is feltölthetsz formát.
A Layout alatt a szavak elrendezését választhatjuk meg, hogy hányszor ismétlődjön szót, és a szavak méretét. Például, ha szeretnénk megtudni, hogy milyen sűrűn ismétlődik egy-egy szó, akkor kapcsoljuk ki az ismétlést, látványos lesz a szó szövegen belüli ismétlődése.
A Colors and Animation menüpont alatt kiválaszthatod a szavak színét (használhatod a forma eredeti színeit, ha a színeknek nincs különösebb jelentősége) is, a szófelhő mozgásának sebességét, a felhő hátterét, és a színt, ami akkor jelenik meg, amikor az egeret a szóra húzod.
Ha minden rendben van, akkor kattints a jobb oldali Visualize szóra, és Tagul néhány másodpercen belül elrendezi a szavakat a beállítások alapján. Ha szeretnéd megváltoztatni, ezt a képen is megteheted, kattints Edit mode-ra.

A kép máris nyomtatható vagy elmenthető. Az ingyenes szolgáltatással természetesen ez minőségi korlátozással élvezhető csak, de számomra tökéletes, amit kínál.
Használható: webböngésző segítségével.
Miért ajánlom? 
Ezzel az eszközzel egyszerűen kiemelhetőek a kulcsszavak, vagy az ismétlődő szavak. Ez jól jöhet szövegek elemzésénél.
Mikor? Eseményekre pósztereket készíthetünk, szövegek elemzésekor.
Hasonló szoftverek: image chef, Vocab grabber, Tagxedo

2015. május 26., kedd

Kaizena - visszajelzés Google Meghajtón

Kaizena remek eszköz arra, hogy visszajelzést adjunk a diákok munkájáról Google Meghajtón keresztül. Lehet ez szóbeli, írásbeli, a Kaizena segítségével beszélgetést kezdeményezhetünk a diákokkal, ezzel is arra biztatva őket, hogy átnézzék, és ha kell újraírják a munkájukat. Már maga a kaizena szó is japánul állandó javulást jelent.
A szolgáltatást elérhetjük a Kaizena honlapjáról vagy a Chrome internes áruházában, csak hozzá kell adnunk a Google Meghajtóhoz, profilt készítünk, és máris használhatjuk.

A tanárokhoz hasonlóan a diákok is engedélyezik a Kaizenának, hogy kezelje a Google Meghajtójukat. Meg kell keresniük a tanárukat, így tudnak a tanárnak a munkájukhoz hozzáférést biztosítani.
Többféle visszajelzést adhatunk a diákoknak. 
Egyrészt szóbelit: a mikrofonon röviden elmondhatjuk a véleményünket az egész munkáról, vagy a kiemelt mondatokról. Kiválaszthatjuk, hogy milyen színnel szeretnénk szövegrészletet kiemelni, így jobban átlátható a visszajelzést. Például, ha a diák ismétel egy szót, gyorsan észreveheti, ha egy színnel van kiemelve. 

Ugyanahhoz a szövegrészlethez vagy az egész munkához írásban is hozzászólhatunk, sőt linkeket is hozzárendelhetünk. 
A linkeket a Resource menügomb alatt névvel ellátva tárolhatunk, így ha elkezdjük a link nevét gépelni, megjelenik. Ha például ismételt hibát követnek el a diákok, egyszerűen hivatkozhatunk a linkre. 
A diákok minden visszajelzésünkre hasonlóképpen válaszolhatnak, így igazi beszélgetés alakulhat ki egy-egy szöveg alapján.

A készségeket (Skills) is pontozhatjuk előre megállapodott pontok alapján, így a diák azonnal érti, hogy miért kapott bizonyos pontszámot. Például a spanyol órán a szöveg nyelvtana 3 pontot ér, így ha 2 pontot adok a szövegre, akkor ez azt jelenti, hogy értem, hogy mit szerettek volna mondani, de érthetőbben kellene kifejezni magukat.
A Boxes menüpont alatt alakíthatjuk ki az osztályokat vagy csoportokat.

Használható: webböngésző segítségével (okostelefon, számítógép, tablet etc).
Miért ajánlom? 
Ezzel az eszközzel a diákok beszélgetést kezdeményezhetnek a munkájukról. Nem csak tanároknak, de egymásnak is segíthetnek. És persze nyelvtanároknak remek lehetőség arra, hogy a tanult nyelven adjanak tanácsot, ezzel is segítve a diákokat, hogy hozzászokjanak a nyelvhez.
Mikor? Főként olyan írásoknál, amikor a diáknak valóban elég ideje van mindent kijavítani.
Hasonló szoftverek: jelenleg nem tudok egyről sem. Ha te tudsz, kérlek, írj, hogy megoszthassam másokkal is!

2015. május 23., szombat

Pictochart - információ gyönyörűen


Az előbbi bejegyzésemben a Canváról írtam, ezért úgy gondoltam, hogy bemutatom a másik kedvenc eszközömet, amivel információt szoktam bemutatni, ez a Pictochart.
Hasonlóan a Canvához, ezzel az eszközzel is könnyedén dolgozhatunk, gyönyörűen mutathatjuk be az információt.


Pictochartot ingyenesen használhatjuk, de természetesen ez némi korlátozást jelent, hiszen nem mindegyik sablont használhatjuk, és a kész képet is csak közepesen jó minőségű jpg-ként tölthetjük le a pictochart logóval a kép legalján (ami természetesen levághatunk képszerkesztővel).


A Pictochart tippekkel segít, hogy jó ízlésű képeket szerkesszünk.













Ha kiválasztottuk, hogy melyik sablont szeretnénk szerkeszteni, akkor csak a képre kell vinnünk az egeret és kiválasztanunk a Create gombbal.










A kiválasztott sablont a bal oldalon levő menüvel szerkeszthetjük. A Graphics menüpont alatt szerkeszthetünk mindent, ami a képen van - alakokat, vonalakat, ikonokat, képeket és képkereteket adhatunk hozzá, változtathatunk meg.
Feltölthetjük a saját képünket is a feltöltés menüpont alatt. A background menüpont alatt háttérrel dolgozhatunk.
A text menüpont alatt a szöveg stílusáról dönthetünk, és a szövegek keretét választhatjuk ki. A style a szöveg stílusát formázza.
 A tools alatt grafikonokat készíthetünk az adatok alapján, térképeket és YouTube és/vagy Vimeo videókat illeszthetünk be.

Az import menüpont alatt importálhatjuk a Survey Monkey adatokat.
Használható: webböngésző segítségével (okostelefon, számítógép, tablet etc).
Miért ajánlom? 
Ezzel az eszközzel a diákok is gyönyörű dolgokat alkothatnak, amire büszkék lehetnek.
Mikor? Eseményekre pósztereket készíthetünk, információ bemutatásánál.
Hasonló szoftverek: PixlrCanva

Canva

A Canva remek eszköz arra, hogy jó ízlésű pósztereket, kollázsokat stb-t készítsünk ingyenesen vagy minimális pénzkiadással.
A Canva mindent készen kínál, nagyon egyszerűen szerkeszthetjük a képeinket.




A főoldalon kiválaszthatjuk, hogy mit szeretnénk készíteni. Én most egy pósztert készítek.




A bal oldalon láthatjuk az összes fő szerkesztési lehetőséget, majd ha kiválasztottuk az elképzelésünkhöz legközelebb álló elrendezést, képet stb, a dizájnon magán tovább finomíthatunk.


Nem kell csak a Canva által felajánlott fotókat használnunk, természetesen lehetőség van arra is, hogy feltöltsük saját fotóinkat.







A képeket a filter segítségével finomíthatjuk, kiválaszthatjuk, hogy teljes kép pontosan melyik részét lássuk, sőt az irányát is megfordíthatjuk.



 Feliratokat is hozzáadhatunk vagy változtathatunk meg, kiválaszthatjuk a betűtípust, méretet, a helyköz méretét, színét.


 Amikor végeztünk, a munkánkat letölthetjük pdf-ként vagy képként. És természetesen megoszthatjuk a közösségi médiákon is, vagy elküldhetjük ímélben.
Használható: webböngésző segítségével (okostelefon, számítógép, tablet etc), applikációként iPaden.
Miért ajánlom?
Ezzel az eszközzel a diákok is gyönyörű dolgokat alkothatnak, amire büszkék lehetnek.
Mikor? Eseményekre pósztereket készíthetünk, információ bemutatásánál.
Hasonló szoftverek: Pixlr, Pictochart


2015. május 21., csütörtök

Duolingo - ismertető

Ez a bejegyzés nyelvtanároknak és/vagy nyelvtanulóknak szól a leginkább, mivel ez a bejegyzés a Duolingoról szól. Nekem sokat segít a Duolingót, mivel a diákjaim állandóan használni tudják, olyasmit gyakorolhatnak, amit már hónapokkal ezelőtt tanultunk együtt, ezzel is felfrissítve az emlékezetüket, és új dolgokat is tanulhatnak. Jó egyveleget alkot a Memrise-zal, én együtt használom a kettőt.
A Duolingo ingyenes program, úgy tartják fent magukat, hogy eladják azokat a cikkeket, amiket a nyelvtanulóik fordítottak le. Okos.

Magyarról sajnos jelenleg csak angolul tanulhatunk, de ez akármikor megváltozhat, hiszen a programot önkéntesek is alakítják. Én nem is olyan régen jelentkeztem önkéntesként arra, hogy magyarról spanyolt tanítsak. Ha szeretnétek te is önkénteskedni, itt jelentkezhettek.

A Duolingo játékosságot (gamification) használ, hogy motiválja a nyelvtanulókat. Pontokat gyűjthetünk, amikkel ajándékokat vehetünk magunknak a Duolingo boltjában, például randi mondatokat tanulhatunk, ha elegendő pontot gyűjtünk össze :)
A program leckékre bontja a tanulást, és kiegyensúlyozottan építi a hallás- és íráskészséget, miközben szókincset bővít és nyelvtant gyakoroltat. Háromszor hibázhatunk egy leckén belül, ha a szíveink elfogytak, akkor újra kell kezdenünk a leckét.


Ha van már némi tudásunk, nem kell mindent előről kezdenünk, egy egyszerű szintfelmérő segítségével képesek vagyunk ugrani a saját szintünkhöz. Sőt, a Duolingoval most már nyelvvizsgázhatunk is.
Ha szeretnénk, ha az egész osztály használja a programot, akkor ezt is megtehetjük, sőt ha tanárok együtt tanítanak egy tantárgyat, Duolingón is együtt dolgozhatnak az iskolák számára nyújtott szolgáltatásával.
Használható: webböngésző segítségével (okostelefon, számítógép, tablet etc), applikációként Androidon, Windows Phone-on és Apple-on.
Miért ajánlom? Mert motivációt ad, mert érzékelteti, hogy a tudás elenyészik, ha nem használjuk.
Mikor? Évközben állandóan.
Hasonló szoftverek: Instreamia, Edustation